Január 25. Szomorú dátum ez a magyar sporttörténelemben. Most nyolcadik éve, de még mindig felfoghatatlan az egész. Szörnyű tragédia, egy stadion, és az egész világ szeme láttára. Mintha a múlt héten lett volna, de még most sem értettem meg igazán. Itt hagytál minket, és nem látunk többé. A mi dédelgetett tehetségünk, hatalmas reménységünk. Hiányzol Miki!

1979 július 20. Ezen a napon látta meg a napvilágot Fehér Miklós Tatabányán. A futballt viszont nem ott, hanem Győrben tanulja, az ETO saját nevelésű játékosa. A tehetséges fiatal 16 évesen jut első alkalommal szóhoz a magyar élvonalban, egy 1995. november 4.-i napon Győrben, a Debrecen ellen. Ez volt, az aktuális bajnokság 13. fordulója, Fehér pedig a 83. percben lépett pályára Azoitei Catalin cseréjeként. Még volt esély az egyenlítésre: Miriuta góljával vezettünk is, de ekkor már 2 : 1-re ment a DVSC. Sajnos Fehér sem tudott segíteni az egalizáló találatban, sőt még Sándor Tamás szerez is egyet a 90. percben.

A soron következő két mérkőzésen is csereként számít rá Póczik József mester, és az Újpest ellen behozza Korsós helyett, majd a következő héten a Békéscsaba ellen Moke Moto helyére. Ezeken a mérkőzéseken, sem jár sikerrel a csapat, az Újpest egy góllal ver minket idegenben, aztán a Békéscsaba ellen gól nélkül csordogál le a 90 perc. Jön majd négy hónap pihenő, aztán tavasszal folytatódnak a küzdelmek.

Jön a tavasz, ahol Póczik mester még mindig megbízható csereként tekint Fehérre: az első meccsen a Kispest-Honvéd ellen Demollari Sulejman helyére jön be csereként Miki, aztán Szombathelyen Oprea Danutot váltja. Ez a tavasz sem kezdődik túl fényesen, mindkét meccs az ellenfél győzelmével zárul, semmi sem változott a télen. Mi tagadás harmatgyenge egy év volt ez. Semmi szép nincs ebben a szezonban, a 15. helyen zárjuk majd az évet.

Jön kilenc meccs, ahol Miki nem jut szóhoz. Talán érthető, az ilyen időszakokban inkább a rutinos rókákat erőltetik szívesebben a mesterek, mint a fiatal reménységeket. A Mikinél két évvel idősebb Ferenczi sem kap több lehetőséget, viszont az akkor 34 éves Hajszán Gyula bevetéseinek száma még mindig magas. Legközelebb a 27. fordulóban áll be, ismét csereként, az MTK ellen hazai pályán. A 76. percben cseréli Füzi Ákost, és jön az újabb történelem. A 88. percben megszerzi élete első gólját a magyar NB1-ben, a 16 éves Fehér Miklós, ezzel legyőzve az MTK-t 1 : 0-ra.

Nem is csoda, hogy a következő fordulóban is becserélik, a Debrecen ellen ismét, de itt is hasonló a helyzet, mint a bemutatkozásnál. 2 : 1-re vezet a DVSC mikor beáll Miki, de most nem egyet kap még a csapat, hanem két dugót. A következő meccsen nem kap szerepet, ahol az Újpestet veri a csapat 4 : 0-ra, de a szezon utolsó meccsén, ismét a Békéscsaba ellen beállhat. Ekkor már biztos volt, hogy osztályozóra kerül sor a bent maradásért, ezért tulajdonképpen tét nélkül zajlott le a meccs. Fehér itt a 29. percben kap szerepet Cseke István cseréjeként. Ekkor már két góllal vezet a Békéscsaba. A mérkőzést végül 3 : 1-re meg is nyeri, de csak miután Fehér Miki a 90. percben megszerezte a szépítő találatot. Nem volt tehát szép az első éve a felnőttek között, de a szárnyait már elkezdte bontogatni.

A következő esztendő a lehető legjobban kezdődött a számára. Kezdőként számított rá Haász Sándor egy felnőtt bajnoki mérkőzésen hazai közönség előtt, a Debrecen ellen. Góllal ugyan nem tudta meghálálni a bizalmat, de a csapat 3 : 1-re legyőzte a Lokit. Ez az év volt az amikor Fehér igazán berobbant az NB1 világába: 29 mérkőzésen játszott, mindössze 5 mérkőzést hagyott ki, azt is inkább az idény első felében, amikor hol kezdő, hol csere. A 16. fordulótól, viszont alapembere a csapatnak: a téli szünet előtt két fordulóval a Pécset fogadták fiaink, akiket Fehér duplájával vertünk; a 30. percben állt be Hámori cseréjeként. Tököli csak szépíteni tudott. Innentől viszont minden meccsen szóhoz jut, és az U18-as válogatott is számít rá. 1996 és 97 között nyolc meccset játszik kortársai között, ahol három gólt szerez.

Az 1997 - 98-as szezon viszont már kevésbé keserű. Egy ponttal maradtunk le a dobogóról, a Vasas mögött, az Újpest utolsó nagy évében. Fehér ekkor már alapembere a Reszeli féle csapatnak, alig 18 évesen (az első mérkőzés a szezonban a ZTE ellen, pont a születésnapja előtt, egy nappal). Mindjárt az első meccsen, ő egyenlít ki a ZTE ellen, hogy aztán Mracskó góljával nyerjünk is idehaza. A 10., 11., 12. fordulókban sorozatban három gólt szerez, a Haladás, a Vasas, és a DVSC ellen. A 26. fordulóban pedig megszerzi a Stadler ellen élete első mesterhármasát, amivel 3 : 0-ra verjük az akasztóiakat. Miki igazi gólzsák ebben az évben, magasan nyeri a házi góllövő tabellát 13 góllal, a második helyen Vayer Gábor áll kilenc találattal 20 évesen. Az összesített góllövőlistát ugyan a Gásszer FC-ben első évét töltő Tiber Krisztián nyeri 20 találattal, de itt sem kell szégyenkeznie Mikinek: holtversenyben a hatodik helyen zár Horváth Ferenccel (FTC), és Kulcsár Sándorral (DVTK).

Fehér Még nem volt 20 éves, de testi ereje, lendülete, technikás játéka, fejjátéka már nem csak itthon volt ismeretes. 1998 nyarán figyel fel rá a Porto, és igazolják le ezen korszak rekord átigazolási összegéért, 750ezer dollárért. Az 1998 - 1999-es szezont tehát Portugáliában kezdi, de mielőtt rátérünk erre, még egy fontos momentum az életében. Alig, hogy elkezdődött a Portugál bajnokság, Fehér megkapja első behívóját a válogatottba. Az első EB selejtező meccsre még nem, de egy hónappal később, a válogatott 726. meccsén, októberben már számít rá Bicskei mester Bakuban. A hatodik percben már becserélte őt a kapitány Horváth Feri helyére. A mérkőzésen 4 : 0-ra nyer a válogatott, a kegyelemdöfést pedig Fehér adja meg első nemzetközi meccsén, a 91. percben. A következő meccsen Románia ellen már kezdő, majd később novemberben egy évzáró barátságos meccsen szintén.

A Porto csapatában viszont nem jutott neki sok szó. Küzdenie kellett, az első csapatba kerülésért, de ekkor még nem volt elég jó ahhoz, hogy a Porto kezdőjének stabil tagja legyen. De nem adta fel, és nem is panaszkodott soha, miért mellőzik őt. Csendben tűrte két szezonon keresztül mellőzöttségét: összesen 13 meccsen játszott, 10 bajnoki, és 3 kupameccsen, ezen időszak alatt mindössze egy gólt szerzett.

Ebben a periódusban azonban még tizenöttel emeli válogatott meccseinek számát. Bicskeinél inkább kezdőként, míg Gelleinél főként csereként kap szót a meggyvörös címeresben, de meccset összesen háromszor játszott végig. Gólt viszont ennél többet, összesen ötöt szerez. Újabb mérföldkő az életében, még Bicskei regnálása alatt a Litvánia elleni világbajnoki selejtezőn elért mesterhármas, azon a meccsen, ahol 6 : 1-re vertük Kaunasban 300 néző előtt a Litván válogatottat. De mindjárt a következő meccsen is betalál, ezzel Skopjeben verjük Macedóniát 1 : 0-ra.

Klubkarrierjének vitorlája eközben kap ismét kedvező szelet. Előbb fél évre a Slaguerioshoz kerül kölcsönbe, egy szintén portugál kis csapathoz, ahol Déco, vagy éppen Edmilson is megfordult már karrierje során. Tizennégy meccsnyi bizonyítási időt kap, a cél pedig benntartani a csapatot, az első ligában, ami sikerül is: öt rúgott gól  ebben a fél évben, a Salguerios pedig a 15. helyen zár, ezzel bennmaradva a portugál első osztályban. A következő szezonban a Braga csapatához kerül kölcsönbe, oda ahol igazán kezd felívelni a karrierje. Egy éven keresztül futballozik a klubnál, akikkel a bajnokság negyedik helyét kaparintják majd meg. Fehér a 36 meccsből 26 meccsen lép pályára, 14 gólt szerez, ezzel simán nyeri a házi góllövő bajnokságot, és versenyben volt, a Portugália leggólerősebb játékosa címért is. Ezután rendelik vissza ismét a Portohoz. Újabb kölcsönadási szerződésre nem került sor, Miki pedig szinte száműzve lett a Porto keretéből egy évre. A következő szezonban a Porto B csapatában kap összesen három meccset.

A Porto rettentő igazságtalan volt ekkor Fehérrel. De Miki ekkor sem zengte tele a sajtót, és vágott volna szitkokat bárkihez, csak csendben harcolt, majd új klub után nézett. De hogy milyen tisztességtelenül bántak Fehérrel, arról egy kis történet: Azokban a napokban például korábbi bragai csapattársa, José Barroso lepte meg: "mikor a Sporting elleni bajnokin tizenegyesből az ellenfél kapujába talált, odafutott ahhoz a lelátóhoz, ahol a magyar is helyet foglalt, és megmutatta a meze alatti pólóra írt, kitartást kívánó szöveget – s nemcsak a „célszemélynek", hanem az egész országnak, a televíziós közvetítés révén. „Már az első Braga-gól után többen mondták, hogy Barrosónak valami, az én nevemmel kapcsolatos dolog van a trikójára írva. Amikor pedig belőtte a büntetőt, és szemből is megláttam, remegni kezdtem. Hihetetlen gesztus! Egy igazi barát, sohasem fogom elfelejteni, amit tett" – idézte fel az esetet Miki. Barroso aztán a sajtóban is kiállt Fehér mellett, mert mint elmondta, "a Portónál igazságtalanul bántak vele, és csak ámították a mesés szerződésekkel." Pinto da Costa nem is hagyta szó nélkül az esetet, ugyanis azon a sajtótájékoztatón, ahol „lezárta a Fehér-ügyet", külön kitért a mezes megnyilvánulásra: „A Barrosók csak hallgassanak és dolgozzanak, különben is jobban tennék, ha a saját dolgukkal foglalkoznának."

Miki nem akart tovább a Porto játékosa maradni. Pinto da Costa nyilatkozta akkoriban: „Fehérnek az évad végén lejár a szerződése, ezért amikor a legutóbbi kiírás vége felé megtudtuk, hogy egy másik klub is érdeklődik iránta, azonnal felajánlottuk neki, hogy hosszabbítson, és utazzon el a kerettel a clairefontaine-i edzőtáborba. Ő viszont kijelentette, hogy nem áll szándékában megújítani a szerződését, mi több, meg sem akarta hallgatni azt az összeget, amelyet felajánlottunk volna számára. Amikor pedig ilyen magatartással találkozik az ember, egyből tudja, hogy a sportoló egyáltalán nem kötődik az egyesülethez." Ezután elmondta, hogy miután vártak több mint két hónapot, személyesen kereste meg a támadót, hogy újra felajánljon neki egy nem mindennapi megállapodást. „Ma beszéltem vele, és olyan egyezséget kínáltam neki, amely csak a keret legjobbjainak jár, de ezúttal is elutasított, és most sem volt hajlandó tárgyalni a számokról. Csak ha nagyon naivak vagyunk, akkor nem látnánk, hogy olyan valakiről van szó, aki már vette a kalapját."

Mikivel akkoriban címlapon foglalkoztak a portugál lapok, így az A Bola is, hiszen mindenki kíváncsi volt, miért jegel a Porto egy játékost egy egész évig, miközben sztárklubok keresik. Sok konkrétumot ekkoriban még ő sem tudott. Pletykáltak arról, hogy a Benfica, a Sporting és más külföldi csapatok is érdeklődnek utána, de hogy mi lesz vele jövőre, azt ekkor még nem lehetett tudni, bár hangsúlyozta, szívesen elbútorozna Portugáliából. "...az igazat megvallva másik országban szeretném folytatni a pályafutásomat. Magasabb színvonalú bajnokságban szeretnék helytállni, olyanban, mint a spanyol vagy az olasz élvonal. Sok mindent olvastam már az újságokban, például hogy az Atléticóhoz vagy a Torinóhoz igazolok. Kijelenthetem, hogy ezekhez az együttesekhez akkor is elszegődnék, ha jövőre csak a második ligában szerepelnének, mert a kilátásaim még így is jobbak lennének. ... Természetesen az is egy lehetőség, hogy itt maradok Portugáliában, ahol olyan barátságosan fogadtak, és ahol nagyon jól érzem magam. Az viszont biztos, hogy a Portót elhagyom, bár azt kell mondjam, nem örülök neki, mert nagyon szívesen belekóstoltam volna – persze nem a jelenlegi körülmények között – abba a fantasztikus légkörbe, amely az Antas-stadiont jellemzi."

Sokáig úgy látszott, hogy az akkor éppen a spanyol élvonalba visszajutó Atletico Madrid lesz a befutó, majd végül 2002 júliusában négy éves szerződést kötött az örök rivális Benfica csapatával. A Porto, még itt sem szerette volna ennyiben hagyni a dolgot, ugyan is négymillió eurós nevelési költséget próbált kizsigerelni a Benficától. Ennek a pereskedésnek 2007-ben lett vége, amikor egy Portugál bíróság kötelezte a Benficát 600ezer euró nevelési költség kifizetésére. A Benfica, ahogy fent már ki is derült ennek ellenére is igényt tartott Fehérre.

"Itt akar minden portugál gyerek játszani, ebben a csapatban futballozott Eusebio, és most már én is" - magyarázta hihetetlenül boldogan. "Tudom, hogy most sokan csak azt mondják, mit akarok én ennél a csapatnál, hogy majd a kispadon rájövök, ne legyek nagyravágyó. Ám a céljaimat nem fogom feladni".

Tizenhét mérkőzésen szerepelt a Benfica első csapatában ebben az évben, többet mint Portoban 1998, és 2002 között, és négy gólt szerzett is. Utolsó meccsén mesterhármast szerzett a Guimaraes ellen, így a második helyen végeztek a Benficával, ami Bajnokok Ligája selejtező helyezést jelentett. Ebben az évben a bajnokságot, a José Mourinho által vezetett Porto nyerte, ahol ekkor Buzsáky Ákos is futballozott. Az utolsó selejtezőkörben vettek részt, ahol a Lazioval találkoztak, és összesítésben 4 : 1-es különbséggel ment a Lazio a BL csoportkörébe.Ez azt jelentette, hogy a Benfica, az akkoriban még egyenes kieséses szakaszos UEFA kupában vehet majd részt, ahol a La Louviere-n, a norvég Molde-n, és a szintén norvég Rosenborgon keresztül vezetett az út a nyolcaddöntőbe, ahol az Inter parancsolt megálljt a Benficának.

A belga La Loviere ellen mindkét meccsen játszik Fehér. Az első meccsen 1 : 1-es döntetlen született Belgiumban, a visszavágón viszont egy gól esett összesen, amit Fehér Miki szerzett, ezzel ment tovább a Benfica. A Molde elleni összecsapáson viszont mindkét meccsen csak a padon kap helyet Miki, és egyetlen percre sem cseréli be őt José Antonio Camacho mester.Miki a Benficánál is egyre kevesebbszer kapott játéklehetőséget, leginkább csak csereként beállva, pletykáltak róla, hogy elszerződik a csapattól.

2004 januárjában viszont valami felfoghatatlan történt. "Fehér Miklós a hatvanadik percben állt be csereként a Guimaraes-Benfica portugál bajnoki találkozón. A szakadó esőben megrendezett találkozón Fehér nem egészségesen vállalta a játékot – náthával bajlódott már napok óta –, legalábbis a tragédia előtt saját honlapján még erről adott tájékoztatást. A hajrában gólpasszt adott csapattársának, Aguiarnak, amellyel a vendégek megszerezték a vezetést. Pár másodperccel később a játékvezető sárga lapot mutatott fel a magyar válogatott támadónak – nem engedett elvégezni egy bedobást –, aki egy hamiskás félmosollyal és hajának hátra simításával nyugtázta figyelmeztetését. Fél pillanat sem telt el, Fehér megpróbált újra a játékra összpontosítani, de ekkor mintha valami történt volna vele. Megállt, fejét előre hajtotta, majd háta begörnyedt, kezeit térdére támasztotta, majd tehetetlenül esett hátrafelé a fűre. A két csapat játékosai azonnal körbevették, a játékvezető engedélyt adott az orvosi segítségre. Tizenöt percig állt a játék, ekkor már lehetett tudni: nagy a baj".

Fehért azonnal a guimaraesi kórházba szállították, ahol hiába küzdöttek életéért az orvosok, már ők sem tudtak rajta segíteni. 24 éves volt mikor itt hagyott bennünket. Ahogy Ághassi Attilát mondta akkor: "Néhány órával később ébredtünk csak rá: az élet nem cserél, végleg hívja le a játékosokat a pályáról."

Vincze András, a Nemzeti Sport rovatszerkesztője írja róla: "Nekem mindig élni fog. Ha majd újra válogatott meccsre készül a csapat, ha kezet nyújtunk egymásnak a reptéri találkozásnál vagy a pálya szélén, amikor az edzés végén az öltöző felé vonul a csapat, mindig látom őt is. A mosolyát, ahogyan nyilatkozik, a szemét, ahogyan követi a papírt szántó tollat, minden szavára, minden gesztusára figyelve, tudva azt, hogy minden, ami róla szól - egy cikk, egy rövid idézet, egy felvillanás a televízióban - azoknak ad hitet, akik majd azért szurkolnak, hogy sikeres legyen. Ô tudta, mert hiszen a lelke ilyen volt, az ő szolgálata a földön arról szól, hogy örömöt szerezzen - egy csellel, egy góllal, egy fejessel. Nekem és neked mindig élni fog. És bár a most földre hulló sok ezer könnycseppet megint a kegyetlen halál fakasztja, a fájdalmasan üvöltő lelkekből - legyen futballistáé, edzőé, szurkolóé - feltörő vízgyöngyök között mindig kell legyen egyetlen azokból is, ami akkor is megbújt a szemekben, amikor azt nem ez a mélységes mély fájdalom, hanem az öröm csalta ki, és amit csak azok érezhettek, akik gyermekien, őszintén, fanatikusan örültek annak, ha a magyar csatár a kapu előtt magasba emelte a kezét, és boldog eksztázisban ünnepelt - góóól! Nekem, neked és nekünk, mindannyiunknak mindig élni fog. Ha lehunyjuk a szemünket, és csendben emlékezünk magunkban, akkor látjuk őt egy távoli dimenzióban, és ott is mindig ugyanúgy, mint itt, az életben, amíg közöttünk volt, amíg nekünk és értünk játszott: mosolygósan, tettrekészen, boldogan. Ám, ha a fájdalom lesz az erősebb, ha az emlékeink sodrásában a kegyetlen képsor, az ifjú futballistára a pályán lesújtó halál utat tör, akkor csendesítsük le a lelkünket, a gondolatainkat azzal, hogy felidézzük azt a mondatot, amit a halál által legyőzött fiú hagyott itt nekünk, a magunk létével viaskodó életben maradottaknak: "Engem a futball megtanított győzni, és megtanított veszíteni is, és megtanított arra is, hogy az öröm úgyis felülkerekedik a bánaton, és hogy a gól maga a boldogság, a gyógyír minden addigi kihagyott helyzetre…" Fehér Miklós 2000 októberében, egy nagy meccs után, a Litvánia elleni 6-1-es győzelmet hozó vb-selejtezőt követően nyilatkozott így, egy olyan meccs után, amelyen ő három gólt szerzett, és lám, még akkor is szerény és kedves maradt. Mert ő volt az, aki ha sikeres volt, máris előre tekintett, mert újra és mindig győzni akart. Értem, érted - mindannyiunkért…"

Fehér Miklós emléke immáron kitörölhetetlen a honi labdarúgásból. Fehér Miklós hatalmas tehetség, akinek neve tragikusan fiatalon bekövetkezett halála miatt feledhetetlen, pedig szívesebben emlékeznénk úgy rá, hogy tehetsége predesztinálta őt valamelyik élklubba, ahol hatalmas sikereket ért el, majd csendben visszavonult, és most is valahol itt van közöttünk. Neve egybefonódott a Benfica-val, mezszámát, a 29-est örökre visszavonultatták, Lisszabonban szobor őrzi emlékét. Győrben is szobor őrzi emlékét, a Győri ETO utánpótlás nevelése a Fehér Miklós Gimnázium, és Kollégiumban zajlik.

Január 25. Szomorú dátum ez a magyar sporttörténelemben. Most nyolcadik éve, de még mindig felfoghatatlan az egész. Szörnyű tragédia, egy stadion, és az egész világ szeme láttára. Mintha a múlt héten lett volna, de még most sem értettem meg igazán. Itt hagytál minket, és nem látunk többé. A mi dédelgetett tehetségünk, hatalmas reménységünk. Hiányzol Miki!